Ide az általm gyűjtött tekercsekből megismert novellákat rakom fel, valamint az általam írtakat is, és a sárkányokról szóló legendákat.

Kritikákat kérnék szépen a vendégkönyvbe köszönöm!

Kolonis

A nap már lebukott az égről, be a nyugati komoran figyelő hegyek mögé, hogy átadja helyét a sápadtan derengő holdnak. Sinnon városára lassan sötétség borult. A falakon ülő délutáni őrök lassan átadták az őrhelyöket az esti szolgálatnak. Az utcákat övező boltok tulajdonosai már mind bezárták az üzleteiket, a piacról behordták az árusok a portékáikat. Hanem a főutcák sarkain, és a fő terek szélén álló kocsmákban most indult be az élet. Zsibongás hallatszott ki a tavernákból. Milyen jó lenne ott bent ülni, gondolta magában egy fekete köpenyes csuklyás alak aki egy koszos sikátorban lépegetett hangtalanul. A kis utcában szemét szaga terjengett. A furcsa jövevény mélyen az arcába húzta a csuklyát, mintha ezzel kirekeszthette volna a fojtogató szagot. Végre úgy látszott hogy közeledik a sikátor vége, majd hirtelen hatalmas falak bukkantak elő a semmiből a sikátor végén. Végre a fellegvár, gondoltamagában a jövevény. Pár lépéssel odaszökkent a fal tövébe. Kampók csusszantak ki a keze alól, s hirtelen mászni kezdett fölfele a falon. Macskaügyességgel mészott föl az alak. Balszerencséjére mikor fölért az eggyik őr pont akkor fordult oda.
- Mi ez?- kiáltotta - Betolakodó!Kapjuk el!
A másik két őr is odafordult és előhúzták a kardjukat. A csuklyás alak mindkét kezével furcsa mozdulatot tett. Megcsillant a holdfény a két őr nyaka felé repülő tőr pengéjén.
Mind a kettő holtan bukott fel. A harmadik őr odaért hozzá és lesújtott kardjával. A csuklyás alak könnyedén kitért csapása elől, majd egy tigris ugrással az őr mögé került, kirántotta a kardját és hátbaszúrta azt . Az egy nyikkanás nélkül halt meg. Eltette kardját, és továbbindult jobbra a falon. Hirtelen meg is pillantotta amit keresett: egy kis takaros udvart melynek felét egy kis kert foglalta el. Az udvar végében egy magas, nyégszögletű torony állt. Az ajtajában két feketeruhás, fehér maszkos, és köpenyes alak állt. Elit őrök, a fenébe, gondolta a férfi. Megint előcsúsztak a kampók, a férfi ügyesen átszökkent és kampóit belemélyesztette a falba. Gyorsan elkezdett mászni fölfelé. Most azonban számított arra hogy a torony tetején egy őr fog állni. Mielőtt felért volna kikukucskált egy résen. Jól sejtette: egy elit őr állt a torony tetején, ugyan olyan mint az ajtóban. Csakhogy az őr pont az ellenkező irányba nézett mint ahol ő felbukkant. A férfi összeszedte erejét és elrugaszkodott a fal tól, a torony szélére ugrott és unnan még egy ugrással az őr re vetette magát, és beleméylesztette a férfi hátába a kampóit. Majd megfordult:a torony közepén egy csapóajtó volt. Hangtalanul kinyitotta és leereszkedett. EZAZ, gondolta a férfi. Egyenesen a célpont szobájába érkezett. De mielőtt egy lépést is tehetett volna az ágyból kiugrott egy férfi. Nem a célpont volt az.
- Ki vagy te? - mordult rá a gyilkos
- Ejnye Kolonis, hát nem ismersz meg?- kérdezte a férfi mély, reszelős hangján
- Kalimas? Te vagy az? Mit keresel itt?- kérdezte megdöbbenve Kolonis
- Téged várlak- felelte Kalimas, és előrelépett, hogy az ablakon beáradó holdfény pont az arcára essen
- Elárultál te aljas féreg!- szólalt meg Kolonis- Miért?
- Lord Malarcass jobban megfizet a munkálataimért mint a testvériségünk- Mondta Kalimas
- Megöllek, és megtalálom Malarcass-t is még ha a holttesteden át kell megkeresnem-
- Akkor rajta- felelte gonosz vigyorral Kalimas
Mindketten kardot rántottak. Mind a két fél a legerősebb támadásait vetette be. Táncot jártak. Egy halálos táncot, melyben ha valaki hibázik az meghal. Össze-összecsendültek a pengéik, de végül Kolonis hibázott először. Kardja lecsúszott Kalimaséról, mire az hasbarúgta. Kolonis hátrabucskázott, átesett az ágyon. DE hirtelen fel is pattant. Előkapta az eggyik tőrét, majd Kalimasra ugrott. Ugrás köben elhajította a tőrt, de Kalimas résen volt: félreugrott, s így csak a kezét találta el. Felállt és Kolonis felé suhintott. Az kitért a csapás elől, félreütötte Kalimas pengéjét és levágta a  kezét.
Kalimas térdre hullott
Kérlek ne ölj meg! Bármit megteszek! -Rimánkodott az életéért Kalimas
Kolonis fortyogó dühhel, és undorral nézett le rá.
Mond el hol van Malarcass- szólította fel kalimast
Karthizebh-i erődítményében- Hadarta gyorsan Kalimas- Egy egyész seregnyi elit őr védi. Kérlek ne ölj meg!- tette hozzá
Kolonis felemelte a kardját és lecsapta az áruló fejét. De ekkor azonban hangos dörömbölés hallatszott az ajtó felől. Hirtelen betört az ajtó és őrök nyomultak be rajta.
- A csapóajtó!- kiáltott fel az eggyik, és a nyitott ajtóra mutatott.
Az őrök gyorsan felmásztak rajta és a torony széléhez futottak. Messze egy templom toronyra esett a holdfény. A tetején köpönyeges alak állt, és az őrök felé intett, majd levetette magát a mélybe.
- Már megint meglógott- Kiáltott fel az eggyik
- Hát, nemhiába ő a kontinens legjobb bérgyilkosa....- felelt rá a másik

Saját novella

Illés Sándor: A sárkány

Azt álmodtam az éjjel, hogy sárkány vagyok. Nem tüzet okádó, nem is várkapukat védő, vagy nőket rabló veszedelmes állat, hanem csak papírsárkány. Amilyeneket a gyerekek maguk csinálnak játékból. Kifeszített papírt ragasztanak ágakból hajlított keretre, hogy aztán a magasba eregessék hosszú zsinegen. Ilyen szélben bukdácsoló sárkány voltam, a kisfiút is láttam, aki a zsineg végét fogta, és viaskodott a makrancos sárkánnyal, melyet szárnyukra kaptak a szelek. Azt hiszem, a sárkányt eregető szeplős falusi gyerek is én voltam. Keringtem álmomban sárkányként egy ideig az udvarunk felett, aztán jött egy erősebb széllökés, elszakadt a zsineg, és kisodródtam az eperfák lombjai közül. Vihar kerekedett és elsodort. Röpültem a falu fölött. Milyen csodálatos látvány a magasból, eddig én csak a templomtorony kis ablakán tekinthettem ki álmélkodva, s most íme sodródom, belátok az udvarokra, kertekbe. Csévári Panna néni most siet haza a templomból, szekerek sorakoznak a malom előtt, s látom, nagyon távolról, hogy közeledik a vonat is.

Elidőzöm néhány percnyit Mayer Henrik bácsi kovácsműhelye fölött is, éppen lovakat patkol az öreg. Füstöl a patája, amikor rászorítja és odaszegezi a forró patkót. Átérzem a pillanat szépségét, de tudom a folytatást is. Amikor Mayer bácsi szekérderékba pakolta a családját, és elindult a bizonytalan jövőbe. Kihajtották a németeket a bevonuló partizánok. Senki se jött vissza közülük. Bezárták a kovácsműhelyt, de évekig ott állt még előtte a lovaknak készült terelőfa. Arra kapaszkodtunk fel mindig, iskolából jövet.

Szállok így, papírsárkányként a viharban, amely maga a történelem. Elképzelem azt az autóbuszt is, amely Gusszmann Marcsát szállította a halálba. Ha behunyom a szemem, még mindig felrémlik előttem az alakja, lebbenő haja, édes mosolya.

Sárkányként nézem az alattam elsuhanó tájat, szülőfalumat, a régi Bácskát, miközben magával ragad a történelem vihara. A templomkert most üres, hazamentek a hívek a miséről. De bennem talán már századszor rémlik fel a későbbi kép, amikor a falu megrémült magyarjai sorakoztak ott fegyveres partizánok gyűrűjében. A gyűlölet gyűrűjében. Nem volt kegyelem. Százakat hajtottak ki a temetőben megásott tömegsírokhoz, de volt, akit csak a szeméttelepen földeltek el. A temetőben kitárt karú kereszt jelzi nyughelyüket. Vajon tudnak-e nyugodni, meg tudnak-e bocsátani azoknak, akiknek a szívében még most sincs szeretet?

Egy álmában gazdátlanul röpködő sárkány gondolatai ezek, amelyeket most ébren visszaidézek és folytatok kábultan a történelem viharától megrázva és megsebezve. Arra gondolok, milyen embertelen, gonosz indulatok mozgatják a rugókat, és forgatják a történelem kerekeit. Visszatérhet- e még egyszer a bizalom a szívünkbe, magunk elé tűzhetünk-e egy szebb holnapot, megtelik-e újból erős hittel az ember, vagy egyre zavarosabbá és bizonytalanabbá válik az életünk?

Repülök a viharban. Sötét felhők kavarognak, dörög az ég is. Elszakadt a szeplős kisfiú sárkányt eregető zsinórja, látom még, milyen riadtan integet felém, de nem vagyok a magam ura, szelek szárnyán repülök.

De olyan érzésem támad, mintha hét fejem lenne: állandóan visszanézek, és folyton azt a kisfiút látom az eperfa alatt. Néha a háború zivatarában sodródik, olykor meg bujdokolva menekül, de a szeme mindig ugyanaz.

A rémület ül benne, a bizonytalanság. Talán Kosztolányi is így láthatta emlékei nyomán a felszökkenő aranysárkányt.

Egyre magasabbra sodor a vihar, cibál, megtép, összeroppant. Hiába is lenne hét fejem, hét életem, hiába vágyom nyugalomra, szépségre, nem tudok megkapaszkodni.

Egy szeplős kisgyerek tekint fel az udvarunkon az égre, rémület ül a szemében, vágyakozás fészkel a szívében. Mindig őt látom. Hányszor nézett azóta a felhőkbe, segítséget vagy a mamát várva, de egyik sem jött el, az ember öregségére egyedül marad, magányos lesz és keserű. Azért kell a sárkány, hogy felrepüljön a vágya, hogy szárnyalni tudjon, hogy a magasba kapaszkodjék. De ez sose sikerül.

Mert a sárkányok csak a mesékben élnek.

Sárkányölő Szent György

Silena városa közelében volt egy tó, s abban lakott egy mérges sárkány. Már többször megfutamította a népet, amikor fegyveresen ellene vonult. Így hát a polgárok naponta két juhot adtak neki. Amikor a juhok megfogyatkoztak, megegyeztek, hogy naponta egy embert áldoznak a szörnynek. Sorsot vetettek, mely alól senki sem vonhatta ki magát. Amikor már a városnak szinte minden ifja és leánya áldozatul esett, történt, hogy a sors a király leányára esett. A király jajveszékelt és megkísérelte, hogy leányát megóvja a nyomorúságos haláltól. A nép pedig rettegett, hogy mindnyájukat megöli a sárkány.

Könnyezve ment a leány a tóhoz. És akkor Szent György arra jött lóháton. Megkérdezte, mi baja van. A lány így válaszolt: ťJó ifjú, szállj gyorsan lovadra, és sietve fuss el innen!Ť -- és elbeszélt neki mindent. Ő pedig ezt mondta: ťNe félj, segíteni fogok rajtad Krisztus nevében.Ť Még beszéltek, amikor a sárkány kiemelte fejét a tóból. A leány reszketett a félelemtől, György azonban lovára pattant, keresztet vetett magára, és szembelovagolt a sárkánnyal, amely rárontott. György nagy erővel megforgatta lándzsáját, Istennek ajánlotta magát, és olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor megparancsolta a leánynak, hogy a sárkány övét kösse a nyakára és vezesse be a városba. Az megtette és a sárkány úgy ment utána, mint egy szelíd kutya. A városban a nép rettenetesen megijedt, de György így szólt hozzájuk: ťNe rettegjetek, mert az Úristen küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak benneteket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt.Ť Így hát a király és a nép megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját, és megölte a sárkányt. Ugyanazon a helyen szép templomot építettek, és az oltárnál élő forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott belőle.

Megosztás

Link: